A neomicin-szulfát az aminoglikozidok osztályába tartozó széles spektrumú antimikrobiális szer, és az állatorvosi klinikai kezelésben elsősorban a Gram-negatív baktériumokra van viszonylag jó hatással; másodsorban a Gram-pozitív baktériumokra, a Mycobacterium tuberculosisra és a Mycoplasma-ra is van bizonyos hatása; azonban a rutinszerűen alkalmazott dózisokban alkalmazva hatástalan. Az érzékeny kórokozók specifikus spektrumában a neomicin-szulfát érzékenyebb az Escherichia coli, a Salmonella, a Bacillus pneumoniae, az Aspergillus és a Bacillus dysenteriae ellen; míg a Pseudomonas aeruginosa és az anaerob baktériumok ellen kevésbé érzékeny.
Tekintettel a neomicin-szulfát nagyobb toxicitására klinikai injekciós beadás, így általában nem injekciós beadásra; az állati bakteriális betegségek kezelésében a beadás ivóvízre, keverésre és egyéb orális alkalmazásokra korlátozódik. Ez a felhasználás, elsősorban a csirke bakteriális bélgyulladás, bakteriális hasmenés, bakteriális hasmenés és egyéb bélbetegségek kezelésére, amelyeket a fenti érzékeny baktériumok okoznak.
Természetesen a neomicin-szulfát egyedülálló baktériumölő mechanizmusa és hatáscélja miatt a jelenlegi állatgyógyászati klinikai közös fertőzésgátló gyógyszerekkel együtt alapvetően nincs farmakológiai ellenjavallat. Egyedül a fizikai és kémiai hatások tekintetében reagál a neomicin-szulfát a cefalosporin fertőzésgátló gyógyszerekkel, és külön kell alkalmazni a beadáskor.
A neomicin-szulfát ritkán szívódik fel a gyomor-bél traktusból a csirkéknek történő orális beadást követően. Különösen intakt bélnyálkahártya állapotában a belsőleges beadással a véráramba felszívódó neomicin-szulfát teljes mennyisége a beadott gyógyszer teljes mennyiségének kevesebb mint 5%-a.
Ha azonban az emésztőrendszer nyálkahártyája hiányos, például fekély, vagy hámlás, vagy az emésztőrendszer nyálkahártyájának gyulladása esetén a neomicin-szulfát akár 20%-a is felszívódhat a szervezet keringésébe az emésztőrendszer nyálkahártyáján keresztül, jelentősen megnövekedett permeabilitással, és a májba, vesébe, szívbe, tüdőbe és hasüregbe juthat.
A szervezetbe felszívódó neomicin-szulfát főként a sejtmagvakban, különösen a fehérvérsejtekben koncentrálódik. Legnagyobb része gyorsan kiválasztódik a szervezetből a vesén keresztül. Veseelégtelenség esetén azonban a neomicin-szulfát kiválasztása akadályozott és lelassul; és a fel nem szívódott neomicin-szulfát nagy része a széklettel ürül ki. 24 órán belül a felszívódott neomicin-szulfát kb. 12-25%-a ürül ki a vesékkel és kb. 50-90%-a az epével.
Az antibakteriális spektrumban a neomicin-szulfát elsősorban a Gram-negatív baktériumok, különösen az Escherichia coli és a Salmonella salmonicida ellen hat optimálisan; a neomicin-szulfát nagy dózisban jó hatással van a csirkékben előforduló mycoplasma ellen is. A gyógyszer gazdasági értéke azonban jelentősen csökkenhet a dózis növelésével, és a mellékhatások valószínűsége is megnő. Ezért a kínai állatorvosi klinikák a mikoplazmát célzottan kezelő makrolidok mellett makrolidokat is használnak; más országokban és régiókban gyakrabban alkalmazzák a makromicint.
A neomicin-szulfát és antimikrobás szerek, például penicillinek, cefalosporinok, szaxinok, foszfomicinek, tetraciklinek, makrolidok stb. együttes alkalmazása azonban súlyosabb bakteriális szisztémás fertőzések és nehezebben kezelhető légúti betegségek esetén nagyobb, jobb és gazdaságosabb alkalmazási értékkel bír, mint a neomicin-szulfát önmagában, különösen, ha egyes kálium-klavulanát, meprobamát, szulbaktám és egyéb potencianövelő szerekkel kombinálják.
